鋼の錬金術師
鋼の錬金術師
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Bölcsesség
 
 
Fullmetal Alchemist
 
Fullmetal Alchemist Brotherhood
 
Fullmetal Alchemist mozi
 
Blue Bird Illusion
 
Érdekességek
 
Linkek
 
Edo-kun

Full-Metal-Alchemist 

Az anime fogalma
Az anime fogalma : Anime fogalma

Anime fogalma

Raisu-sama  2006.08.04. 14:33

Innen sok mindent megtudhattok! ^^

-Az anime útja a nagyvilágban

Az anime (az angol animation szóból) egy átmenet a rajzfilmek és a filmek között. Így nevezünk minden japán animációs filmet. Sokszor mangákat vagy videójátékokat dolgoznak fel. Ugyan általában rajzoltak (bár manapság már előfordulnak teljesen CG-s animék is), a történetük többségben nagyon szerteágazó, ezért egy egyszerű amerikai rajzfilmnél több.Az első anime 1914 körül jelent meg, egyenlőre még csak néma animáció formájában, majd 1932-ben megjelent a Chikara To Onna No Yononaka, az első szinkronizált anime.

A 2. Világháború után, lépett színre Tezuka Osamu, akinek az első műve az 1947-ben debütáló Shintakarajima. Rövid időn belül a leghíresebb manga-kává vált, és ráaggatták a "Manga istene" címet. Tezuka alapította meg a Mushi Productiont, amellyel animációs filmeket és sorozatokat készített a japán televíziók számára. Néhány hónappal az első sorozatuk, a Tetsuwan Atom (Astro boy) előtt jelent meg az Otagi Manga Calendar című sorozat, amely az első anime sorozat volt. A Tetsuwan Atom azonban olyan sikeres volt, hogy világszerte vetítésre került. A sorozat Tezuka mangáját dolgozzta fel, ami egy kis robot fiúról szólt, aki a bűnözők ellen harcolt.

A '60-as években megjelenő új animék még csak gyerekeknek készültek, és a jó vs. gonosz sablonra épültek. Aztán 1966-ban megjelent az első "mecha" anime, a Tetsujin 28, majd 1979-ben a Mobil Suit Gundam. Az ilyen animékben az emberek általában nagy robotokba bújva harcoltak egymás/szörnyek ellen. A '70-es években jelentek meg az első idősebbeknek szóló animék, mint például a Lupin Sansei.

A '80-as években megjelentek a VHS-ek, így a rajongók megvásárolhatták maguknak kedvenc filmjeiket és sorozataikat, sőt, voltak olyan animék, amiket csak VHS-ekre készítettek el (ezeket hívjuk OVA-knak, vagy OAV-knek), így a készítőknek nem kellett a cenzúra miatt aggódniuk; egyre több szexuális témákat feldolgozó anime OVA készült. Egyre több fantasy és komédia témájú anime jelent meg. 1986-ban elindult Toriyama Akira nagysikerű fantasy mangájának, a Dragonballnak az anime verziój, és hamar a legnépszerűbb sorozatok közé került. A '80-as és '90 években nagyrészt Toriyama, és Takahashi Rumiko sorozatai taroltak. Rumiko legnépszerűbb sorozatai (Urusei Yatsura, Ranma 1/2, Maison Ikkoku) minden korcsoportot meghódítottak. 1988-ban jelent meg Katsuhiro Otamo világrengető alkotása, az Akira, ami egy teljesen új stílusú animének számított. Hasonló hatással volt a közönségre Shirou Masamune Appleseed és Black Magic M-66 című animéi is, amik egy olyan jövőt mutattak be, ahol az emberek és a technológia közötti határ egyre csak elhalványodik. Leghíresebb alkotása az 1995-ös Kokaku Kidoutai, vagyis a Ghost in the Shell (Tudat a burokban), ami szintén egy ember kontra gépek témájú anime volt. Nem minden akkori anime volt azonban ilyen újszerű, ugyanakkor rengeteg komoly alkotás is született. Nakazawa Keiji Barefoot Gen című mangájában foglalta össze a Hiroshimai tapasztalatait, Mari Masaki rendezővel pedig 1983-ban egy anime adaptációt készített műveiből. Egy másik ehhez hasonló mű, a Hotaru no Haka (Grave of the Fireflies), ami két, a tokyoi bombázást túlélő gyerek történetét meséli el. Kevés léőszereplős film volt képes így visszaadni a háborúk borzalmait, mint ezek az animációk. Az ilyen és ehhez hasonló filmek segítették az animét kitörni a "csak gyerekeknek" kategóriából.

Okada Toshio megalapította a Gainax stúdiót, és maga köré gyűjtötte az első, animén felnövő generáció alkotóit. Lelkesedésüknek köszönhetően ők alkották a '80-as és '90-es évek legjelentősebb műveit. A cég első videója, az Otaku no Video a tükörképét mutatta az elég bizar anime rajongótábornak. A következő alkotásuk, az Oneamitsu No Tsubasa Oritsu Uchu Gun ( The Wings of Honneamise), az OVA sorozatuk, a Top O Nerae! Gunbuster (Gunbuster) és a No Umi No Nadia (Nadia, the Secret of Blue Water) bebizonyította, hogy a stúdió képes akciódús és izgalmas műveket készíteni mind futurisztikus, mind történelmi alapokon fekvő történetekkel. Végül a Shin Seiki Evangelion című hihetetlen sikert arató sorozatukkal biztosították magukat, mint a kor vezető science-fiction anime gyártó cége.
A Ghibli stúdiót Takahata Isao és Miyazaki Hayao alapította, akik már régóta készítettek animéket. 1971-ben ők rendezték a Lupin Sanseit, később pedig közreműködtek a Mirai Shonen Conan (Future Boy Conan) készítésében.Miyazaki első jelentős műve az 1978-as Cagliostro no Shiro (Castle of Cagliostro) volt. Ezt olyan címek követték, mint a Kaze no Tani no Nausicaa (Nausicaa of the Valley of the Wind), a Tenku no Shiro Rapyuta (Laputa, Castle in the Sky), a Tonari no Totoro (My Neighbour, Totoro), a Majo No Takkyubin (Kiki's Delivery Service), a Kurenai No Tuta/Porco Rosso (Crimson Pig), a Heisei Tanuki Gassen Ponpoko (Present-Day Great Raccoon War Ponpoko) és a Mononoke Hime (Princess Mononoke) (A vadon hercegnője). Takahata a filmekben nagyrészt olyan helyeket töltött be, mint producer, rendező, szövegíró és hasonlók. Ő áll egyébként a Hotaru no Haka mögött is. Az ő műve a megható Omoide Poro Poro (Only Yesterday), ami egy nő történetét mondta el, aki a fiatalságának emlékeivel bírkózik. Az, hogy képesek a nagy események előterében apró emberi történeteket bemutatni, emelte a Ghiblit a japán filmgyárak tetejére.
Japánban 20. évfordulójára a Gundam egy új sorozattal rukkolt elő. Toriyama Dr. Slumpja pedig egy új sorozattal tért vissza TV képernyőkre. Tezuka Osamu két régebbi mangáját, a Black Jack-et és a Jungle Taiteit is meganimesítették. Ekkor jelent meg az X: The Motion Picture és Otomo Katsuhiro filmje, a Memories is.

Az anime világszerte egyre híresebb lett. Amerikában a Pocket Monsters (Pokémon), a Sailor Moon (Varázlatos álmok) és a Dragonball hódított. A Disney Studios és a Ghibli pedig szerződést kötöttek, hogy Miyazaki mesterművei Amerikában is vetítésre kerüljenek. 1998-ban a Kiki's Delivery Sirvice elnyerte az Év videója díjat, a Princess Mononokét pedig a mozikban is megjelent.

Ez lenne hát az anime eddigi útja nagyvonalakban. És még korán sincs vége: egyre több országban jelennek meg a különböző animék. Reméljük, még hosszú időkig élvezhetjük ezeket a nagyszerű alkotásokat.

(forrás: Animenfo)

-Az anime útja Magyarországon

Magyarországon kb. 1997-98-tól kezdtek el az RTL Klub intenzívebben sugározni animéket, minden hétköznap 15:00-körül a "Rajzfilm klub" cím alatt. Eleinte a Dragonball-t, az A pálya ördögeit (Goal!), és a Candy, Candy-t vetítette a csatorna, majd ezekhez jött a Grand Prix, a Hello, Sandybell és a Lili, a viárgangyal című sorozatok. Eközben az RTL2-n már régóta nézhettünk animéket 2-3 órán keresztül szintén minden hétköznap. Sajnos egy idő után (az ominózus Dragonball per) megszűnt az RTL Klub Rajzfilm klubja, és nem láthattuk többé azokat az animéket. :( Később megjelent a Kölyök klubban a Pokémon, a TV2-n pedig a Mila, szupersztár, a Gólkirály és a Beyblade, majd a Viasat 3-on a Digimon. Végül úgy tűnik, hogy az RTL Klubon kívűl a többi csatorna nem nagyo látja jövedelmezőnek a műfajt, de azért az m1 vette a fáradtságot, és szinkronizálta a Ghost in the Shellt. Több anime DVD-n is megjelent, mint például a Cowboy Bebop film, a Metropolis, a Chihiro szellemországban és az Animatrix is, valamint a TV sorozatokat is elkezdték kiadni, de egyik sem élt meg 1-2 kazettánál többet, sőt a Beyblade DVD-k olyan igénytelenre sikerültek, hogy minden kazettán ugyanaz a három részleírás van, csak más címmel. 2003-ban jött az AXN-re a Sakura Taisen (Sakura háborúja), a Viasat 3 elkezdte a Digimon Tamerst (Digimon szelidítők) és az RTL Klub új sikersorozata lett (legalábbis a fiatalak körében) a Yu-Gi-Oh! Aztán elérkeztünk 2004-hez, amit szerintem bátran nevezhetünk a magyar animék fénykorának. Rengeteg új sorozatot kezdett el vetíteni több csatorna is. A Fox Kids (ma már Jetix) műsorra tűzte a Shaman King-et (Sámán király), a Sonic X-et és a Pokémont, míg a Cartoon Network a Transformers: Energont és a Duel Masterst (A párbaj mesterei). Ugyan az RTL Klub-ot a Yu-Gi-Oh! levetítése után kötelezték, hogy ezentúl csak 12-es karikával vetíthetik, de ez már senkit sem érdekelt (leszámítva a fan-eket, akik szentül állították, hogy azért fejezték be a Yu-Gi-Oh!-t, mert az ORTT az RTL Klubra szólt, és véletlenül sem azért, mert csak ennyi részt vettek meg -_-"). Nyár végén az RTL Klub elkezdte az Inuyashát 12-es karikával, a Cool Tv pedig ősszel a Yu-Gi-Oh!-t és a Slayerst (Slayers - a kis boszorkány) szintén 12-es karikával. December 4-én útnak indult az A+ magyar anime csatorna, ami ugyan kezdetben csak néhány szolgáltatónál volt elérhető, mára már a UPC-sek is élvezhetik műsorát, amin összesen három új anime volt, a Rockman.EXE (MegaMan NT Warrior), amit 2005 2. hetében az RTL Klub is elkezdett sugározni, a Kiddy Grade (Csajkommandó) és a Blue Gender, amit 2005. február 20-án debütált.

Egyelőre ennyi az anime története kis hazánkban. Egyelőre. Ugyan sokan nem szeretik a magyar szinkront, én azért türelmetlenül várom, hogy mi lesz a következő sorozat a magyar TV-ben :)

ORTT Vs. Anime

Az anime rajongókat 3 csoportba lehet osztani:
a, "Az ORTT betiltotta a DBZ-t!"
b, "Könyörgöm, fogjuk már fel végre, hogy nem tiltottak be semmit!"
c, "Kit érdekel?"

Hogy kevesebben legyenek az "a" csoportba, és többen erősítsék a "b" csoportot (a c csoport most nem lényeges ^^"), íme az ORTT határozatai:
-Az ORTT határozata a Dragonballal kapcsolatban
-Az ORTT sajtóközleménye a Yu-Gi-Oh!-val kapcsolatban

 
Frissítések

Az oldal fejlesztés miatt meghatározhatatlan ideig  szünetel!!!!!!!

Megértéseteket köszönöm!!!!!!!!!!

Didico ^^

 

Felkerült az oldalra a Fullmetal Alchemist manga 104 fejezete, angolul! (Mivel a manga még mindig nem fejeződött be, ahogy kijön a 105. fejezet már hozom is nektek! ^^)

És az openingek. 

 

Ezenkívül új linkek! D.Gray-man, Manga-D Team és az Animék Világa! ^^

Mangaka életrajza!

 Felkerült még a magyar szinkronszínészek listája és néhányuk életrajza is. ^^

ÉS Új Szerkesztőnk van! Nem sokára találhattok róla információkat.

A neve Dinya. ^^ Fogadjátok nagy szeretettel. :)

Hamarosan!

Interjú a Mangakával!!! ^^

 ArtBook-ok

Képek

Szereplő leírások

 

 

 
Extrák
 
Ti küldtétek
 
Letöltések
 
Óra

 
Boldog Névnapot!!!!
 
Ne lopj!
 
 
Zene

Find more music like this on myHUN
 
Chat


 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Szavazás
Ki a kedvenc Homunculusod?

Envy
Wrath
Sloth
Lust
Greed
Gluttony
Bradley
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Melyik animét szeretitek a legjobban?

Naruto
Beyblade
D.Gray-man
Fullmetal Alchemist
Loveless
Bleach
Detektiv Conan
Spiral
Captain Tsubasa
Elfen Lied
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Hányan voltatok itt?
Indulás: 2006-02-28
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.